A tömeggel együtt a türelmetlenség is nőtt, ami odavezetett, hogy néhány polgár felmászva egy kiszögellésre, csákánnyal és kalapáccsal szétverve a felvonóhíd csigáit, leeresztették azt. Közben a tömeg lőni kezdte a bejáratot. A Bastille ostroma délután fél kettőkor elkezdődött. Az ostromlók a leglehetetlenebb módszereket vetették be, hogy kézre kerítsék az erődöt: először ki akarták füstölni a védőket, aztán locsolni próbálták a tornyok tetején lévő ágyúkat, hogy eláztassák azok kanócait - persze mind sikertelen kísérlet volt. A támadás megindulta után nem sokkal három erődbeli invalidust foglyul ejtettek a polgárok. A katonák kintrekedtek, és a közeli kocsmában ülve, pohár bort iszogatva szerették volna kivárni az ostrom végét. Ám ruhájuk elárulta őket, így nem volt nehéz felismerni őket. "Lőttek a népre! Akasztófára velük! " - kiabálták körülöttük sokan, mire az egyik invalidus halkan megjegyezte, hogy nincs is náluk a fegyverük, de erre akkor nem sokan figyeltek. Végül a józanabbak javaslatára túszként kezelték őket, és megkímélték az életüket.... és után A tömeg dühét csak fokozta, amikor egy küldöncnél megtalálták a párizsi haderők főparancsnokának levelét: " Monsieur de Launey!
Ma van a nagy francia forradalom évfordulója: az 1789. július 14-i dátum világszerte ismert, világtörténeti jelentőségű nap, amelynek hatása máig érződik. Az évforduló alkalmából felidézzük, hogy mit köszönhetett a zsidóság a forradalom polgári egyenjogúsító törekvéseinek: idézetek következnek Csehi Gyulának a Korunk című folyóiratban megjelent tanulmányából. Az 1910-ben Szatmáron született és 1976-ban Kolozsváron meghalt Csehi Gyula baloldali irodalomesztéta és kritikus a felvilágosodás korának egyik hazai szakértője és elméleti kutatója volt. Mivel Párizsban (is) járt egyetemre, kiválóan beszélt franciául, és eredetiben olvasta a XVIII. század nagy francia gondolkodóinak műveit. Csehi Gyula az 1789. július 14-i nagy francia forradalom 150. évfordulója alkalmából közölt egy tanulmányt a Korunk című folyóirat 1939. július 8-i számában 1789 és a "zsidókérdés" címmel. A Franciaországban nemzeti ünnepnek számító július 14-e alkalmából ebből az írásból közlünk részleteket. Csehi Gyula: 1789 és a "zsidókérdés" A metzi akadémia pályadíjat tűzött ki 1785-ben a kérdésre: "Van-e mód arra, hogy a franciaországi zsidókat boldogabbakká és hasznosabbakká tegyük?
A legjobb Francia éttermek amiket ne hagyj ki Általában az 1789. július 14-én elfoglalásra kerülő Bastille eseményéhez kötik (a nép győzelme a monarchia felett) de nemzeti ünneppé csak 1880. július 6-tól nyilvánították. Franciaországban július 14-én minden városban és faluban megemlékeznek a nemzeti ünnepről. Az ország nemzeti színbe borul. Az ünnepség 13. -a estéjén kezdődik egy fáklyás menettel. Másnap a harangok vagy sortűz jelzi a katonai felvonulás kezdetét, majd ebéd után következnek a műsorok és rendezvények. Esti mulatság, koncertek és tűzijáték zárja a napot. Próbáld ki Te is a legjobb Francia éttermeket Budapesten! Araz étterem Az étterem 120 férőhelyes, 2 részre tagolható. A nyár utca és Dohány utca sarkán található főbejárattól balra helyezkedik el az éttermi lounge, ahová egy pohár italra vagy beszélgetésre beülhetnek azok a vendégek, akiknek kevesebb idejük van a kulináris élvezetekre az adott pillanatban. A főbejárattól jobbra helyezkedik el az étterem központi része, mely alkalmazkodva a korabeli Hungária Fürdő megmaradt stílusjegyeihez, szecessziós hangulatot áraszt.
Lövöldözés kezdődött a Bastille védői és az ostromlók között, akik július 14-én délelőtt már több ezer társukkal együtt tértek vissza. Feszült helyzet volt ez, melyben Launay sikertelenül próbált egyensúlyozni a tömeg és a védők között: a parancsnok úgy vélte, a párizsiakat elsősorban a félelem vezérli, ezért beeresztett egy küldöttséget a várba, hogy megmutassa, a polgárokat fenyegető ágyúk töltetlenek, és senkit nem áll szándékában bántani. Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet című festménye az 1789-es forradalom szimbóluma, s valamennyi francia felkelésé. kép: wikipédia Launay kísérlete azonban éppen ellenkező hatást ért el, a visszatérő küldöttség ugyanis támadásra bátorította a forradalmárokat, akik átmásztak az erődítmény külső kerítésén. Elkeseredett tűzharc kezdődött, mely mintegy 100 ember életét követelte, de a Bastille védői sikeresen ellenálltak. Délután három órakor aztán az ostrom új lendületet vett, mivel nemrég dezertált katonák is csatlakoztak a felkelőkhöz, és öt ágyút vontattak a falak alá.
A párizsi helyőrségként szolgáló Francia Gárda katonái megtagadták az engedelmességet, és átálltak a fellázadni készülő város oldalára. A városházán pedig már július 12-én délután megkezdték a polgárőrség szervezését és a fegyverek kiosztását. Július 13-án aztán folytatódott a fegyverkezés. A párizsi lázadók fölgyújtották a közgyűlöletnek örvendő vámállomásokat, és ezen a napon került sor a Saint-Lazare apátság kifosztására is. A párizsi lázadók mindenhol fegyvert és lőport kerestek, mert attól tartottak, hogy Necker menesztése után hamarosan a városra és polgáraira támadnak a király csapatai. Nem sejtették, hogy a király csapatai lényegében tökéletes passzivitásukkal segítik majd elő a forradalom győzelmét. A Bastille ostroma 1789. július 14 reggelén a Bastille személyzete összesen 114 közkatonából - ebből 82 invalidus -, egy őrmesterből és öt tisztből állt. Ezen kívül nagy mennyiségű lőszerrel is föl voltak szerelkezve, amit két nappal korábban szállítottak át a börtön épületébe. Bernard René de Launey, az erőd kormányzója - akinek már az apja is a Bastille kormányzója volt és ott is született - egyedül az élelmiszer- és vízellátásról nem gondoskodott: az ostromot így lényegében egy-két napi ellátmánnyal kezdték meg.